Benjamin Button különös élete

Az eddigi Fincher-Pitt együttműködések parádésak voltak: a Hetediknek és a Harcosok klubjának ott a helye a filmes lexikonokban. De ezek a filmek nem hozták meg a szobrocskákat, sőt még jelöléseket sem. Így aztán új recepthez kellett nyúlni. Ha sötét, nyomasztó thrillerrel nem ment, majd menni fog nagy ívű, epikus szerkezetű drámával. F. Scott Fitzgerald novellája jó alapanyagnak tűnt: egy visszafelé öregedő férfiról szól, no meg a szerelemről. A koncepció olyan sokat ígérő, olyan sok lehetőséget rejt magában, amitől Fincher szemlátomást megijedt. Nem tudta eldönteni, milyen film legyen ebből; groteszk, vicces, mély, filozofikus, drámai? Végül – midőn felnézett a kandallóra és ott nem látott kopasz aranyfigurát – megtalálta a helyesnek vélt utat: legyen nagyon látványos és nagyon érzelmes.

"Fuss, Forrest, fuss!"

A végeredmény így csalódás lett, mert a film tényleg nem szól semmi másról, mint hogy Brad Pitt nyolcvanéves tataként születik, és tiniként éli meg az öregkort. Ami a kettő között van, az egy teljesen hétköznapi élettörténet, olyan igazi hollywoodiasan elképzelve. A születési rendellenesség csak néhány poén erejéig érdekes, különösebben sorsfordítóvá, vagy jellemformáló tényezővé nem válik. Jellemfejlődésről amúgy sem lehet beszélni, Benjamin jó fej már az első perctől kezdve, és az is marad végig. Pedig lenne idő eljutni A-ból B-be, mert a film közel három óra. Hogy elteljen ez a tetemes idő, Fincher elvisz minket a vidámparkba; háború, szerelmi csalódás, igazi szülő megjelenése, új szerelem, Párizs, és jó sok érdekes mellékszereplő. Önmagában mindegyik epizód érdekes, kivéve a világháborús részt, ami elég szegényesre sikeredett (ráadásul dramaturgia szerepe is csak annyi, hogy Button emiatt tér haza). Hogy még jobban kitöltse a játékidőt, a filmnek van egy jelenben játszódó szála is. Ez egyrészt felesleges, másrészt folyton kirángatja a nézőt a varázsból, harmadrészt egy olyan történetszálat kezd el fűzni, amit nem képes elvarrni. A dramaturgia amúgy is elég szaggatott, nem elég gördülékeny, a film időváltásait sokszor nehéz követni. Az elképesztően gagyi szimbólumvilág és a nyilvánvaló Forrest Gump nyúlások se javítanak sokat az összképen. A tanulság, mondanivaló egy félmondatban összefoglalható.

"A koravén Benjamin"

Ezek alapján úgy tűnhet, hogy nagyon rossz film a Benjamin Button, pedig egyáltalán nem az. Egy csodaszépen becsomagolt, ízlésesen tálalt, aprólékosan kidolgozott, színes-szagos álomgyári mese, ami belül tökéletesen üres. Viszont magával ragad, mert a főhőst nem lehet nem szeretni, mert a ’30-as évek New Orleans-a lélegzetelállítóan hangulatos, és mert a fordulatok jönnek szépen sorban. Fincher vizuális és stiláris progresszivitása egyszerűen lenyűgöző! Az ódon déli hangulatot korabeli filmeket idéző képekkel teremti meg, animációs filmekre hajazó képi gegeket rak a filmbe. A középső harmadban reklámfilmes múltja elevenedik meg a modern, poszter-esztétikából merítő stilizált látvánnyal. Míg az utolsó harmad a Zodiákusban megismert, klasszikus elbeszélési technikán alapul. És szerencsére a jó ízlése se hagyta cserben a rendezőt, így a melódrámát mindig elkerüli legalább egy centivel. A fényképezés mesteri, a látvány az utolsó gombostűig kidolgozott. A CGI pedig egy újabb szintet lépett felfelé: az idős Pitt is lélegzetelállítóan hihető, de amikor a film végén megjelenik fiatalon, tényleg azt hihetjük, hogy a Dallast látjuk. Ennek viszont a színészi játék issza meg a levét, mert Pitt nem tud igazán kibontakozni, inkább csak erős kisugárzásával domborít. Nem mérhető ez az alakítás mondjuk a Harcosok klubjához, vagy a Blöffhöz. A többi színész is inkább csak jó, de nem kiemelkedő (pedig nem akármilyen névsor állt itt össze).
A Benjamin Button különös élete minden hibája ellenére is szerethető, keserédes dráma, nagyon erős és megrázó befejezéssel. Elsősorban a szívnek, de főleg a szemnek szól, az agyat nem piszkálja fel. Az alapanyagban ott volt egy egyedi, valóban különleges film lehetősége, ami mellett csúnyán elmentek az alkotók. Fincher tud ennél sokkal jobbat is, mint ahogy ehhez hasonló filmet is láttunk már – sokkal, sokkal jobban kivitelezve.

Értékelés:

5. Zsu 2009-10-10 13:09:38

Eszméletlen jó kritika, gratulálok a szerzőnek! Én is éppen úgy gondolok/érzek a filmmel kapcsolatban, mint Te. "Egy csodaszépen becsomagolt, ízlésesen tálalt, aprólékosan kidolgozott, színes-szagos álomgyári mese, ami belül tökéletesen üres." Pedig azt hittem, hogy tényleg felkavar bennem mindent - és egyáltalán nem. Itt-ott én is megkönnyeztem, de a film egésze egyszerűen tényleg üres... Valahol még azt is olvastam, hogy Pitt alakítása csodálatos - hát, szerintem rutinmunka. Blanchett pedig gyönyörűszép, mint mindig, de ennyi. A szereplők éppen annyit hoztak, amennyi szükséges volt, egy kicsit sem többet. Ennek valószínűleg az az oka, hogy nincs a filmnek mondanivalója - csak úgy csinál, mintha lenne (SPOILER - pl. mikor a legvégén felsorolja, hogy ki miért születik az életre... blabla... valahogy felvillan, hogy mit szeretne mondani, de nem mondja ki!) A kedvenc jeleneteim azok, amikor az egyik idős ember elmeséli (sokszorsokszor), hogy belé bizony kétszer is belecsapott a villám, és mindig más sztorit mond el, és képileg is felidéződnek a történetek.
:) De a legfontosabb: mi a lényege annak, hogy BB öreg testben születik fiatal lélekkel, majd pedig fiatal testben hal meg öreg lélekkel???

4. Kícsi csíra 2009-08-07 19:53:09

Brad Pitt 120 évesen? Valahogy nehéz elképzelni,

3. Ede 2009-03-27 11:55:32

Csodálatos mondanivalóval alkotott film, az életről. Rendezője fenomenális. Az élet körforgását két szempontból ecsetelve, "porból lettünk, porrá leszünk" -.

Én is sírva jöttem ki a moziból.

2. SEC 2009-03-16 21:21:27

Sírtam a végén, mint egy gyerek...

1. Koimbra 2009-02-12 10:07:45

Tetszett, tetszett, csak az utolsó fél óra már valahogy el volt nyújtva ott már ásítoztam valamiért. Ez a haldokló öregasszony történet pedig valahogy feleslegesnek hatott.