District 9 - filmkritika

Hogy mitől ennyire szédítően jó a D9? Leginkább attól, hogy az alkotók egy igazi ínyenc vegyes-salátát kínálnak a nézőnek. A film vérbeli akció-sci-fi, kőkemény társadalom- és emberiség-kritika, de mindemellett drámaként és, ha akarom, még fanyar vígjátékként is megállja a helyét. Az igazi csoda azonban az, hogy a sok összetevő ellenére a film nem esik szét, végig koherens, jól átgondolt egész marad.

És ez még akkor is igaz, ha a District 9 valójában két film: az első fele egy dokumentarista helyzetjelentés a Johannesburgi állapotokról, míg a befejezés már egy hagyományosabb akciófilm. Neill Blomkamp a kettő közötti átmenetet szinte észrevétlenül oldja meg, pedig a hangnem és a stílus is megváltozik.

Hogy melyik a jobb a két rész közül, az ízlés dolga, mindenesetre a kettő együtt az igazi csemege. A film elején megismerkedünk a főhőssel, Wikus Van De Merwe-el, akinél ellenszenvesebb, tenyérbe mászóbb figurát aligha láthattunk a filmvásznon. Egy igazi lúzer, egy vaskalapos aktakukac, akit ráadásul az apósa juttatott pozícióba. Az ő feladata lenne a 28 évvel ezelőtt Dél-Afrikában landolt és azóta gettósított földönkívüliek átköltöztetése egy új táborba. Egy szerencsétlen baleset miatt azonban Wikus maga is elkezd átváltozni rákká (az alienek gúnyneve), így üldözőből üldözött lesz. A karakterváltozás is szépen fokozatosan megy végbe, ahogy maga Wikus is kezd átalakulni. A néző pedig lassan megkedveli, majd a végére már aggódik is a kezdetben oly unszimpatikus főszereplőért. Nem kis dolog ez a jellemfejlődés, de szükség van rá, hogy Blomkamp az érem mindkét oldalát megmutathassa.

A film első fele ugyanis egy masszív társadalombírálat, természetesen jelentős áthallásokkal az Apartheid korszakra. Ennek érzékeltetéséhez pedig szükség van a szívtelen, könyörtelen Wikus-ra. Az idegeneknek nincsenek jogaik, nyomorba taszítva élnek, a kormány pedig embertelen kísérleteket végez rajtuk, főhősünk aktív közreműködésével. Majd jön a váltás, Wikus vesszőfutás, amikor is megtapasztalja, hogy a hatalomnak semmilyen élet nem drága, ha úgy hozza sors. Az emberiség ostorozása még hangsúlyosabbá válik, ha figyelembe vesszük, hogy emberinek tartott érzelmeket (mint szeretet, önzetlenség) a filmben csak a rákok mutatnak.

Aki ez alapján azt gondolná, hogy a D9 egy nehéz film, az téved. Blomkamp ugyanis nem moralizál, csak megmutat, a mondanivaló mintegy háttérzajként morajlik fel a történetből. A rendező ehhez megtalálta a legalkalmasabb stílust: az áldokut. Ezt a műfajt ma boldog-boldogtalan használja, és nem is éppen a szívem csücske, de itt működik és szükség van rá. Egyrészt hihetőbbé teszi a történetet, másrészt a szenvtelen hangnemhez jól illik a híradós stílus. A film első egy órájában (fekete)humorral vastagon átitatott, ugyanakkor véres és izgalmas jelenetek garmadájával mutatják be az embertelen állapotokat, majd a második 60 percben kezdetét veszi az akció-móka. Ez a rész is kiváló, igaz sokkal konvencionálisabb, mint az első. Ha a kezdés a mindent az agynak, akkor a befejezés mindent a szemnek. Lélegzetelállító, pompásan megkoreografált akció-jelenetek, igazi vizuális orgia. Micheal Bay a kanyarban sincsen. Szinte hihetetlen, hogy mindezt a Hollywood-ban zsebpénznek számító 30 millió dollárból rittyentették össze.

A District 9 hibátlan film; a színészek, a díszletek, a képi megoldások, az effektek mind első osztályúak. És bár alapjaiban ismert elemekből áll össze, újszerűsége mégis hidegzuhanyként hat a nézőre. Végre egy akciófilm, ahol nem kell üresbe tennünk az agyunkat, és végre egy komoly kérdéseket feszegető film, amiben a látvány is kielégítő. Amilyen filmeket ma játszanak a mozik, a District 9-et luxus kihagyni.

Értékelés:

District 9 (District 9, USA, 2009, 112 perc)
Rendező: Neill Blomkamp
Szereplők: Sharlto Copley, Jason Cope, Nathalie Boltt, Sylvaine Strike, William Allen Young
 

1. Tóth György 2009-10-31 21:41:50

Szemezgettem már egy ideje ezzel a filmmel. Örülök, hogy Te írtál róla, így elhiszem, hogy érdemes megnézni! :)