Transz-Szibéria

A Transz-Szibéria története, egyszerű, mint a faék. Egy amerikai házaspár - nevezzük őket Roy-nak és Jessie-nek - Pekingből utazik Moszkvába. Út közben megismerkednek egy másik fiatal szerelmespárral, akikkel gyorsan barátságot kötnek. Csakhogy Carlos és Abby nem azok, akiknek mondják magukat, így hőseink rövid időn belül egy bonyolult kábítószerügylet kellős közepén találják magukat. És még az orosz rendőrség is rájuk száll, egy Gandhi kinézetű nyomozó képében.

"Oroszországból szeretettel"

A Transz-Szibéria egy teljesen átlagos, „semmi nem az, aminek látszik” típusú krimi. Annyira nyíltan klisékből építkezik, hogy az ember akaratlanul is mögöttes tartalomra gyanakszik, vagy valami nagy csavart vár a végére. Mert az mégse lehet igaz, hogy a Gépész rendezője ilyen egyszerű filmet csinált volna, ahol az edzettebb filmnéző már a 20. perc környékén tudni véli, hogy ki a hunyó. Vagy olyat, aminek egyetlen üzenete az, hogy Oroszország a legsötétebb hely a világon. Pedig ez utóbbit igen erősen sulykolja a film; minden sztereotípia megtalálható, amit csak el tudunk képzelni oroszhonról. Az emberek reggelire vodkát isznak, a szállodák olyanok, mint egy Gulag-tábor, a rendőrök bárhol bármikor hülyére verhetnek bárkit, és mindenki matrioska babákkal seftel. És mindezzel szemben ott van a tény, hogy a film végére mindhárom amerikai szereplő megdicsőül, elnyeri méltó jutalmát. Nehéz ezt nem értelmetlen propagandaként értelmezni.
A történet lassan, döcögősen halad előre, sok üresjárattal, és jó előre beharangozott, kiszámítható fordulatokkal. A logikátlanságok tucatjait hosszú lenne itt felsorolni, mindenesetre a filmvégi „deus- ex-machinától” könnyen agyérgörcsöt kaphat az ésszerűségre vágyó néző. Ahogy azt is nehéz megérteni, hogy a film közepén történt „halálos főbűn” végül hogy marad következmények nélkül.

"Jegyeket, bérleteket!"

Hogy mégis nézhető film a Transz-Szibéria, az egyértelműen két dolognak köszönhető. Egyrészt a hangulatnak, hiszen a táj varázslatos, és a „vadkelet” miliője is hatásos, akármilyen valótlan és túlzó is. A vonat pedig közismerten hálás helyszín, ami egyszerre hordozza magában a szabadság és a bezártság érzetét. Anderson ügyesen használja ki a szűk tereket a fenyegető légkör megteremtéséhez. A másik pozitívum Emily Mortimer játéka. Bár a már említett bűn elmismásolását ő se tudja hihetővé tenni, alakítása mégis sokszínű és erős. Nem így Woody Harrelsoné, aki annyira jó fej, annyira szimpatikus, hogy az néha már groteszk. Ben Kingsley nem sokat tud hozzátenni az elcsépelt maffiózó szerepéhez, Thomas Kretschmann pedig semmit.
A Transz-Szibéria egy erős hangulattal és szép képekkel felfújt tucat-krimi, bosszantóan sok hibával. A Gépész után joggal vártunk többet Andersontól, aki most hálát rebeghet Mortimernek, mert az ő játékán kívül semmi nem emeli a filmet a gyenge-közepes fölé.

Értékelés:

Transz-Szibéria (Transsiberian, amerika-angol-német-litván, 2008, 111 perc)
Rendezte: Brad Anderson
Szereplők: Woody Harrelson, Emily Mortimer, Ben Kingsley, Kate Mara, Eduardo Noriega, Thomas Kretschmann