Watchmen: Az Őrzők - filmkritika

Ez azonban a legkevésbé sem zavarta Zack Snyder-t (a 300 rendezője) és csapatát. Nagy elánnal, még nagyobb költségvetéssel, és alapvetően igen nagy alapossággal és műgonddal vágtak bele a lehetetlen küldetésbe. A Sin City és a 300 nyomvonalán haladva, szinte képkockáról képkockára vitték vászonra a képregényt. Míg azonban az előbbi két alkotás - túl azon, hogy remek vizuális orgiát nyújtott – koherens egész tudott maradni, a Watchmen filmből égetően hiányzik a kötőanyag, ami a pazar felvételeket összeköti. Ez a malter az eredetiben maga a közvetítő médium: a képregény, mint műfaj. Természetesen a film is képes ilyen funkciót betölteni, de csak igazán nagy, mesteri rendezők kezei között (ilyen volt Antonioni, Bresson vagy Kubrick). Synder velük ellentétben csak egy átlagon felüli vizualitással megáldott hollywoodi iparos, akinek mindennél fontosabb, hogy a digitális eső a megfelelő árnyalatú ezüstben pompázzon. Nem igazán érdekli, hogy eközben a filmje darabokra esik szét.

Pedig jól indul a Watchmen, és ha eltekintünk az eredetijétől, még lehetett volna belőle jó kis nyári akcióbomba. A bevezető képsorok – ami a szuperhősök aranykorát mutatja be – fantáziadúsak, és hála a remek zenének, (ebben egyébként végig jól teljesít a film) módfelett hangulatosak. A következő másfél óra! azzal telik, hogy megismerkedünk a töménytelen mennyiségű szereplővel, és elsősorban a főhőssel, Rorschach-kal. Synder flash-backeken keresztül mond el mindenkiről egy-egy tipikus történetet, eredet-sztorit. A visszaemlékezések közt is van jó néhány kiemelkedő, de tulajdonképpen mindegyik elég izgalmas. Csakhogy a film teljesen szétesik a végeláthatatlan múltidézéstől, miközben a történet fővonala egy centit nem halad előre, a főhősök pedig röpke 40-50 percre eltűnnek a vászonról. Végigüli az ember ezt az első másfél órát, abban bízva, hogy valahova csak-csak kilyukadunk majd ezekkel a történet-morzsákkal, és hogy az itt megismert információknak majd hangsúlyos szerep jut a végén.  Nos, nem ez történik. Az derül ki, hogy a flach-backek nem többek anekdotáknál, nagyrészük a történet fősodorát tekintve teljesen mellékes. Talán a szereplőket szerették volna elmélyíteni velük, de ez sem sikerült. Rorschakon kívül itt bizony mindenki egydimenziós akciófigura.

A film második fele már valóban a történet fővonalát hivatott elmesélni. Ezzel pedig a Watchmen menthetetlenül csapongóvá, szétesővé és ostobává válik. Synder tucatnyi műfajt szeretne belesűríteni a hátralevő másfél órába: akciófilmet, filozofikus sci-fit, társadalomkritikát, romantikus drámát. A nagy katyvaszból végül semmi jó nem sül ki. Az akció vérszegény (bár eléggé brutális), a filozófia és a társadalomkritika sekélyes (és kb. 20 éve nem aktuális), a romantika említésre sem méltó. Ilyen nyögvenyelősen jutunk el a fim mélypontjához; a befejezéshez. Nem az a meglepetés, hogy ki a hunyó, de hogy megváltoztatták a képregény végét, az igazi feketeleves. Az új befejezésnek az égvilágon semmi értelme, és nehezen érthető, mi volt a baj az eredetivel.

Összességében egy nagyon bosszantó film a Watchmen. Elhiteti velünk, hogy valami egyedit fogunk látni, majd jól pofára ejti a nézőjét. Synder ezúttal az akciójelenetekben is mélyen tudása alatt teljesít, így aki a 300-hoz hasonló, a végletekig megkomponált akció-szkénákat vár, az is csalódni fog. Ha a film első felére adok egy közepest, a másodikért pedig nem vonok le semmit, akkor is csak ennyi az annyi:

Értékelés:

Watchmen: Az Őrzők (Watchmen, USA, 2009, 162 perc)
Rendező: Zack Snyder
Szereplők: Jackie Earle Haley, Malin Akerman, Carla Gugino, Jeffrey Dean Morgan, Billy Crudup
 

1. Benz 2010-07-09 23:14:26

Szerintem ízlések és pofonok, lehet hogy szánalmas de nekem ez a kedvenc filmem.Én 5-ből 6 pontot adnék neki.