Amikor a Liliom nem fehér, hanem Weöres

Ebben a színházban minden emberi és közvetlen. Lehet ugyan, hogy ennek oka csak a helyszűke, vagyis az egyelőre ideiglenes, nem kimondottan erre a célra tervezett csillár- és stukkómentes épület, valószínűbb indíték azonban a színházigazgató által képviselt emberközeli, közösségi Agora-színház ideája.

Mindenesetre tény, hogy miközben a legújabb bemutató, a Liliom című Molnár Ferenc-darab előtt megtekintjük a színház aulájában a korábbi előadások legjobb pillanataiból összeállított fotókiállítást, minden színész a közönség mellett kószál el, civilben vagy épp színpadra készen, barátságosan üdvözlik a ruhatárban dolgozókat, a címszereplő, Szabó Győző pedig csupán kicsit húzódik távolabb, hogy interjút adhasson.

Kisvártatva elkezdődik az előadás. A színházterembe belépve esetleg még kissé meghökkentő lehet a szocreál mustárszínű székek látványa, de aztán ez úgyis mindegy lesz: a színpad a lényeg, ahol lassan kibontakozik a tragikus 20. század eleji pesti történet, Liliom és Juli szerelme. A címszereplő a Városliget egyik körhintájának kikiáltója, becsületes nevén Závoczki Endre, nem becsületes nevén Liliom, de mivel a köztudat kimondottan becstelen gazemberként tartja számon, nem meglepő, hogy mindenki csak az utóbbi nevén emlegeti.

Szerepe a darabban összetett: egyfelől gunyoros, mindenre fittyet hányó gazember, velejéig romlott nőcsábász, akihez nem méltó a Liliom becenév, hiszen még a legnagyobb jóindulattal is legfeljebb csak a mákvirág illene rá; másfelől viszont ő mindezt tudja önmagáról, szenved is amiatt, hogy képtelen tisztességes életet élni és megszabadítani feleségét a nyomortól. Ezt a kettősséget árnyalja maga a Liliom név is: az ártatlanság, tisztaság szimbóluma kerül előtérbe az erkölcstelenséggel szemben. Szabó Győző kiválóan és hitelesen érzékelteti a figura önmagával való vívódását. Ha kell, peckesen emelgeti kalapját és odamondogat volt munkaadójának, a Kiss Mari által játszott Muskátnénak, pipiskedve karikírozva annak dühös mozdulatait, máskor meg csak hosszan mered maga elé, töprengve elrontott életén.

Amennyire nem méltó férje Liliom Julinak, annyira méltó partnere a Julit alakító Csonka Szilvia Szabó Győzőnek. Könnyű elhinni róla, hogy ő a cselédsorból még nagyobb nyomorba jutott asszony, aki ugyan a darab során egyszer sem mondja ki, hogy szereti Liliomot, mégis minden cselekedete ezt támasztja alá. Nem háborog, csak tűri a szegénységet és férje szeszélyeit. Amikor Liliom tizenhat évnyi tisztítótűz után visszatér hozzájuk, és megüti a közben felcseperedett lányát, megrendítően ennyit mond: „Igen. Lehet az, hogy valaki megüt, és mégsem fáj.” Ez a szeretet utasíttatja el vele a férje halála után megjelenő kérőt, méghozzá végérvényesen.

A díszlet istállót idéz, kétoldalt lófejekkel, a belső teret fadeszkák határolják. Ez egyszerű, de ideális háttér, a csillagfényekkel kiegészítve megfelel a körhinta-kocsin üldögélő szerelmesek jelenetének éppúgy, mint az otthonában haldokló Liliomnak – immár csillagok nélkül. A színpad szélén mintha csak véletlenszerűen szórták volna szét a kelléktár tárgyait: van itt berozsdásodott trombita, jobb napokat is látott plüssmackó, egy körhinta lova, csupa olyan dolog, amelyek a szereplők régi emlékei lehetnek. Valló Péter rendezése egyszerre jeleníti meg a tragikus szenvedélyeket és a tipikusan kispolgári életmódot: Liliomék egy fényképész házában laknak, ahol az előtérben a szomorú sorsot előrevetítő indulatos veszekedéseket látjuk, miközben a háttérben kattog és szikrázik a fényképező, a napsütötte tájakat ábrázoló vásznak előtt átlagemberek örökíttetik meg magukat.

A történet szomorú ugyan, a nézőtérről innen-onnan mégis sokszor hallatszódik nevetés, mert az előadásba humort csempésznek a mellékszereplők: Juli barátnője, a Bálint Éva által megformált kissé butuska Mari, akinek legfőbb témája szerelme, Hugó (illetve az ő odaadó hősszerelmes kiejtésében sokkal inkább Húúgóó), így aztán a közönség alig várja, hogy a férfi teljes életnagyságában, azaz meglehetősen magasan is megjelenjen a színpadon, Czukor Balázs személyében. A szombathelyi társulat bővelkedik langaléta férfiakban, ennek másik ékes példája a Ficsurt, Liliom barátját játszó Czapkó Antal, aki legtöbbször hétrét a falnak görnyedve, sötét arckifejezésével és monoklijával kelt nevetést.

A darabban erőteljesen érvényesülnek az abszurd és groteszk elemek is, erről főként a rendőrjelmezük hatását angyalszárnyakkal felerősítő mennyországi kapitányság tagjai gondoskodnak, akiknek főnöke Jordán Tamás, és közös jellemzőjük a sok elszívott cigaretta. Liliom az ő színük elé kerül halála után, és mivel nem akar visszatérni a földre, hogy elrendezze befejezetlen dolgait, a tisztítótűzbe kerül tizenhat évre – előtte azonban még elszívhat egy cigarettát, stílusosan a tisztítótűzből gyújtva.

Az előadás során egymást váltja a szívfacsaró, szomorú hangulat és az ezt ellenpontozó humoros megnyilvánulások tömkelege. A befejező szavak, amikor az özvegyen maradt Juli megerősíti kérőjét abban, hogy hiábavaló lenne minden reménye vele kapcsolatban, az előbbihez tartoznak. Ezért is indul utána döcögősen a taps, mintha a nézőtéren várnánk még valamire, ami ismét a humor felé billentheti a végkifejletet – ez viszont egyénileg érkezik meg, kicsit később, amikor a közönség tagjai otthon ráébrednek a szombathelyi emberközeli színházeszmény mosolyogtató velejárójára: a darabban elfüstölt cigaretták illata érződik a ruhákon.

Fotók: wssz.hu